2013. november 6., szerda

Különös és visszataszító jelek az óvodában

Ez most egy kicsit furcsa cikk lesz és nem is én írom teljesen, inkább csak átmásolok néhány mondatot. A saját mondataim kék színnel vannak írva.
Nem tudom mennyire lehet igaz, de ha így van elhiszem, hogy egyes szülőket ez felháborított.

Nagy felháborodást keltett Szegeden, hogy az egyik óvodában változtattak az addig megszokott gyakorlaton, a gyerekek meglepő jeleket kaptak, amelyek a szülők többségének nem tetszett. A cikk, nem új, de mivel én most találtam rá, gondoltam megosztom veletek, mert óvodai területet érint a téma.

 " Az egyik középső csoportos kislány új jele például az eddigi mókus helyett „pina” lett. Egy nagycsoportos fiú ruháira ezután a „gépfegyver” jelet kell ráhímezni. Egy másik kisfiú a „Xanax” jelet kapta. " 
 Az óvónő így magyarázza az eseményeket: „Először az ötletnek csak az a része fogalmazódott meg bennünk, hogy egyfajta büntetésként kapjon néhány gyerek új jelet, és ne mindegyik. Klárinak például azért adtuk a pina jelet, mert kihívóan viselkedik a fiúkkal, folyton provokálja őket. Tomi az agresszivitása miatt lett géppisztoly, Balázska pedig túl tompa, folyton csak aludna, ezért a Xanax. Aztán rájöttünk, hogy miért ne szembesülhetne mindegyik gyerek már most kiskorában a valósággal, ez az óvodai alapprogramnak is fontos célkitűzése. Miért is kéne őket álomvilágban tartani?   Ezért változtattuk meg végül mindenki jelét, a kiscsoportosok meg már eleve ezeket az új jeleket kapták.”
Van olyan szülő is, aki szerint mindegy, mi a jelük, a gyerekek még úgysem értik ezeket a fogalmakat: „A lányom legalábbis mindig vidáman meséli, hogy ma például atomrobbanás, illetve heroin voltak a naposok.”
Forrás


Filmnézés este? Válassz!
Egy vidám cikk? Olvasd el!
Megható történet! Kattints ide!
 

2 megjegyzés:

  1. na persze,miért kéne ilyen durva dolgot elhinni??ezt senki nem engedné meg,sem a vezetőség sem a szülők...alap,hogy csúnyán nem beszélnek az óvodai dolgozók... :)

    VálaszTörlés
  2. Ahogy a népdal mondja:" aki esztet elhiszi, szamarabb a lónál!"

    VálaszTörlés