A sehány éves kislány

Gyermekkorom egyik kedvenc kis könyve a Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány című könyv, amely a legkisebbeknek íródott felvilágosító könyv. A mai napig megvan, negyedik kiadás, 1971-es év, és 1975-ben fordította magyar nyelvre Rónay György.

Körülnéztem interneten, 2000Ft körül mozog most az ára, az én könyvemre 29Ft van írva. :)

Egy kislány elmeséli születése történetét, őt Marikának hívják:

A könyvből részlet:

"Ez nem tündérmese, hanem igaz történet, de szebb minden tündérmesénél, mert egy igazi kislány igaz története."

"Marika mamájának: 
A nevem Marika. Kétesztendős kislány vagyok.
Ez a mamám. A papám nagyon erős ember.
Mielőtt megszülettem, csak fiúk voltak a családban:
Pisti, Palkó és annyi, de annyi unokatestvérem, hogy be sem tudnám mutatni valamennyit!

Nos mióta megszülettem, a rengeteg fiú közt én vagyok a ház királynője!..."

Az írónőnek van egy másik könyve, amelyben egy 4éves kisfiú történetét ismerhetjük meg, Andris mesél, címe: Nekem két születésnapom van.

Hasonló témájú könyvek még pl. a Peti, Ida és Picuri. A svéd szerzőpáros Fagerström Grethe és Hansson Gunilla írta és rajzolta a könyvet és Róna Annamária fordította.
Ez a képregény formában megírt, megrajzolt könyvecske, amelyben Peti és Ida azt meséli hogyan várja kistestvérét.

Végül Sheila Kitzinger Már élsz című könyve csodálatos utazásra hív, amely során újra átélheted mit csináltál amikor még édesanyád testében voltál.

Játék baba "csomaggal"

Egy kislány nagyon szeret gondoskodni a játék babájáról ölelgeti, öltözteti, pelenkázza, vele alszik. Anyukája szabadidejében sokat varr és arra gondolt, hogy varr kislánya babapelenkájához egy kis "csomagot". Ezt az anyuka akkor készítette, amikor a gyermek épp aludt, és miután a kislány felkelt játszani kezdett, pelenkázta a babáját, hirtelen nagyot nézett, amikor a baba pelusában volt valami. Nagy vigyorgásba kezdett. :)
/Egy külföldi oldalon találtam./

Példamutató szeretet

Interneten olvasgattam és rátaláltam erre a kis történetre:

Egy őszi hideg szeles késő délután, ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt, s hideg szíve, senkit sem szeretett, senki sem szerette. Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek. Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta. Kopott vaskapujához érve, zsebében kulcsát keresgélte. Megtalálta, elővette, ám leejtette. Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye. S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette. - Mindenhol csak a gazok nőnek - mormogta félhangosan. A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan:

- Bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.

A férfi a vállát rándítva mondta:

- Én ilyent nem kértem. Azzal bement a fűtetlen, hideg házába. Kopott kabátját hanyagul ledobva, kályhájába tüzet rakva kavargott benne a kislány mondata. - Minek nekem virág? - mormogta. Éjszaka lett, nem jött álom a szemére, mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe.

- Virágot nekem? Nekem? Nekem ültette. Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette, kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette. A házba bevitte és gondosan elültette. Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak. Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak. Kislány szelíden szólt, s rámosolygott:

- Látom bácsi, bevitted a virágot.

- Be - válaszolta, majd elballagott. Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül, várja a kis virág, mely az ablakában ül. A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott, a férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott. Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette. Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette. Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva, Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába. Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett. Idős néni jött elébe.

- Jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok.

- A kislány beteg lett, kórházban van - mondta a nénike - nagymamája vagyok. A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.

- Hová-hová? - szólt egy nővér.

- Egy kislányt keresek ma beteg lett.

- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból. Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából, majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból. Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta.

- Köszönöm - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta. Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra - köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta. Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette, a temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam. Látod? Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam, mi az, hogy szeretni, hogy néha meg kell állni, másokkal is törődni!